Valamikor a 90-es évek közepén kezdődött. Megtaláltam a garázs sarkában porosodó Pony Rometet. Egy nyár volt a felújítás ami csiszolásból, festésből, nagyon sok zsír felhasználásából állt. Kapott új gumikat, fater beállította a karbit, fékeket és a világításokat. A tanulás fázis gyors volt, egy-két alkalommal kitéptem a nagykaput, mert fék helyett inkább a gázt használtam, de ezeket leszámítva ment a dolog. A városka szélén laktunk, 30 méterre már szántóföldek kezdődtek amiket ugye nagyrészt földutakon lehet megközelíteni. Ezek a sáros utak lettek a tanpályáim. 

Sok-sok éven keresztül barangoltam a határban, soha nem volt gondom senkivel. Hogy is lehetett volna egy Romettel? Nem az a sárdagasztó gépezet, de elment mindenhol és nem is állt meg alattam. Mindig hazataláltam, ha mégis ismeretlen helyre keveredtem, 5-10km elteltével kinőtt a földből egy tanya és az ott lakóktól kaptam útbaigazítást.

Így visszagondolva az egyik leggondtalanabb időszaka volt az életemnek és meg kell hagyni igencsak hiányzott is. Eddig,

Ugyanis idén elhatároztam, hogy felelevenítem ezek az emlékeket és újakkal gyarapítom. Az alföld közepén nem kell sokat gondolkodni rajta, hogy merre menjen az ember. Sík vidék, végeláthatatlan földutakkal, kis erdőkkel, gátakkal, folyókkal, vadállatokkal.

Egy ilyen területre fölösleges a nagy köbcentis motor. 50ccm, vízhűtés enduró, legyen rajta világítás és ne akarjon szétesni pár kilométer után. Ezek voltak a feltételek. Két hónap keresgélés után találtam meg Győr mellett egy kis faluban a Rieju RR50-es masinát. Délelőtt telefon, egyeztetés, délután kocsi, utánfutó és már úton is voltam. Próbakör, hümmögés, alkudozás, megegyezés. 

Feldobtuk az utánfutóra, megírtuk az adásvételit és boldog mosollyal indultam haza. Igen későn érkeztem meg, így csak levettem a futóról és betoltam a garázsba. A teljes átvizsgálás holnap kezdődik.